Amrita

Amrita Atelier de ceramica specializat pe fabricarea sobelor si semineelor de teracota manufacturale - Rég

Az erdélyi fazekasság és azon belül a kályhacsempe készítés egyik jelentõs helyszíne Kézdivásárhely és környéke volt, ahonnan még manapság is gyakran kerülnek elõ a múlt gazdag kézmûves hagyományait idézõ díszes mintázatú kályhacsempék. E gazdag mintakincset rekonstruálva feltámadt az igény, hogy a mai ember számára is elérhetõvé tegyük, beépítve a mai fûtési gyakorlatba. Vállaljuk egyedi kályhák és kandallók tervezését, gyártását és felépítését e kézzel készített, történelmi kályhacsempékbõl, de kályhacsempéink önálló díszként is megvásárol-hatók. Minden egyes általunk felépített kandalló, illetve kályha az adott helyhez és az Önök igényei alapján van megtervezve, minden lényeges technikai paraméter figyelembe vételével, valamint az erre vontakozó jogszabályok betartásával. Forgalmazunk a kályha és kandallóépítéshez szükséges tartozékokat: kandallóbetétek, kályhaajtók, tûzszerszámok és egyedi tartozékok megvalósítását is vállaljuk kerámiából. A honfoglaláskori ötvösmûvészet motívumait kerámiába ágyazva, lakása szépségét kiemelõ plaketteket tekinthet meg a dísztárgyak menüpontban, ugyanakkor egyedi címerek, emlékplakettek elkészítését is vállaljuk.

🔥 AK-FIRE sau Haftmörtel? Ce alegi pentru soba, șemineul sau cuptorul tău?Ambele rezistă la temperaturi ridicate, dar al...
30/10/2026

🔥 AK-FIRE sau Haftmörtel? Ce alegi pentru soba, șemineul sau cuptorul tău?

Ambele rezistă la temperaturi ridicate, dar alegerea depinde de lucrarea pe care o ai de făcut. Contează ce materiale montezi, timpul de prelucrare și dacă ai nevoie de zidire, lipire, rostuire sau armare cu plasă.

În noul articol de pe blog explicăm diferențele și îți oferim exemple practice, ca să alegi produsul potrivit proiectului tău. 🧱

👉 Citește articolul pe amrita.ro
https://www.amrita.ro/ak-fire-sau-haftmortel-ce-alegi-pentru-soba-semineu-sau-cuptor/
______________________________

🔥 AK-FIRE vagy Haftmörtel? Melyiket válaszd a kályhádhoz, kandallódhoz vagy kemencédhez?

Mindkettő ellenáll a magas hőmérsékletnek, de a választás az elvégzendő munkától függ. Számít, milyen anyagokkal dolgozol, mennyi a bedolgozási idő, és hogy falazáshoz, ragasztáshoz, fugázáshoz vagy hálóerősítéshez keresel megoldást.

Legújabb blogcikkünkben bemutatjuk a különbségeket, és gyakorlati példákkal segítünk kiválasztani a munkádhoz megfelelő terméket. 🧱

👉 Olvasd el a cikket az amrita.ro oldalon!
https://www.amrita.ro/ak-fire-sau-haftmortel-ce-alegi-pentru-soba-semineu-sau-cuptor/

🔥 Meleg a konyhában, ebéd a kályhán...A főzőkályha egyszerre szolgálja a mindennapi főzést és az otthon fűtését. A fehér...
28/10/2026

🔥 Meleg a konyhában, ebéd a kályhán...
A főzőkályha egyszerre szolgálja a mindennapi főzést és az otthon fűtését. A fehér csempéken megjelenő kék virágminták pedig igazán karakteressé teszik ezt a hagyományos darabot. 💙

Más színvilágot képzeltél el? Az Amrita kínálatában többféle csempeminta és szín közül választhatsz, hogy a főzőkályha a te otthonodhoz illeszkedjen.

👉 Fedezd fel főzőkályháinkat:
https://www.amrita.ro/categorii-sobe-si-seminee/sobe-de-gatit-cu-plita/

👉 Tudj meg többet a kézzel festett csempéről:
https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t028-teracota-pictata-manual/
_____________

🔥 Cald în bucătărie, prânzul pe plită...
Soba cu plită îmbină gătitul de zi cu zi cu încălzirea locuinței. Iar motivele florale albastre de pe cahlele albe îi dau un farmec aparte. 💙

Îți imaginezi alte culori? La Amrita poți alege dintr-o varietate de modele și culori de cahle, astfel încât soba să se potrivească locuinței tale.

👉 Descoperă sobele noastre cu plită:
https://www.amrita.ro/categorii-sobe-si-seminee/sobe-de-gatit-cu-plita/

👉 Află mai multe despre cahlele pictate manual:
https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t028-teracota-pictata-manual/

🇷🇴 O singură culoare, o mulțime de detalii de admirat. 🤍Această sobă îmbină forma tradițională cu plăcile de teracotă T0...
23/10/2026

🇷🇴 O singură culoare, o mulțime de detalii de admirat. 🤍

Această sobă îmbină forma tradițională cu plăcile de teracotă T036, decorate cu motive florale. Dimensiunile compacte o fac potrivită pentru încălzirea unei camere de aproximativ 20–28 m², în funcție de izolația și pierderile de căldură ale încăperii.
Căldura ei face serile răcoroase mai plăcute și aduce acasă o atmosferă primitoare.

Culoarea, modelul plăcilor și dimensiunile pot fi adaptate pentru a se potrivi casei tale. 🏡

📩 Scrie-ne și hai să găsim varianta potrivită pentru spațiul pe care dorești să îl încălzești!

👉 https://www.amrita.ro/sobe-si-seminee/soba-teracota-z008-construita-din-placi-albe/

📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Adresă: Str. Cernatului nr. 27, Târgu Secuiesc

____________________

🇭🇺 Egyetlen szín, megannyi csodálnivaló részlet. 🤍

A kályha hagyományos formáját virágmintás T036 csempék díszítik. Kompakt méretének köszönhetően egy körülbelül 20–28 m²-es szoba fűtésére alkalmas, a helyiség szigetelésétől és hőveszteségétől függően.
Melege kellemesebbé teszi a hűvös estéket, és meghitt hangulatot teremt az otthonodban.

A szín, a csempék mintája és a kályha mérete is az otthonodhoz igazítható. 🏡

📩 Írj nekünk, és találjuk meg együtt a fűteni kívánt helyiséghez illő megoldást!

👉 https://www.amrita.ro/sobe-si-seminee/soba-teracota-z008-construita-din-placi-albe/

📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Cím: Kézdivásárhely, Csernátoni út 27.📍 Cím: Kézdivásárhely, Csernátoni út 27.

🇷🇴 Care dintre ele ar arăta bine pe peretele tău? 🤩 Poți alege dintre modele colorate, detalii delicate și numeroase com...
14/10/2026

🇷🇴 Care dintre ele ar arăta bine pe peretele tău? 🤩 Poți alege dintre modele colorate, detalii delicate și numeroase combinații pentru a crea un decor care să se potrivească perfect locuinței tale. 🎨

Plăcile noastre de faianță pictate manual sunt realizate prin turnare din argilă cu conținut de praf de șamotă. Fiecare piesă este unică și este prelucrată manual în toate etapele de fabricație. Luăm fiecare placă în mână de cel puțin 50 de ori până când capătă forma și culoarea finală. ✨

Poți combina liber modelele între ele sau cu plăci netede. Tu decizi câte plăci cu model și câte plăci uni dorești și poți alege inclusiv culorile în care le pictăm. Astfel, poți crea o compoziție discretă sau o suprafață în mai multe culori, cu un efect vizual deosebit.

Plăcile au dimensiunea de 23 × 23 cm și pot pune în valoare chiar și o porțiune mai mică de perete. Culoarea chitului de rosturi contribuie la aspectul final: o nuanță apropiată de cea a plăcilor creează un ansamblu armonios, iar una contrastantă le evidențiază forma.

Descoperă modelele și spune-ne în comentarii pe care l-ai alege pentru casa ta! 👇 Iar dacă ai deja o idee, contactează-ne pentru o ofertă personalizată! 📩
_________________________

🇭🇺 Melyik mutatna jól a te faladon? 🤩 Színes minták, finom részletek és számtalan kombináció közül választhatsz, hogy olyan burkolat szülessen, amely igazán illik az otthonodhoz. 🎨

Kézzel festett falicsempéink samottport tartalmazó agyagból, öntéssel készülnek. Minden darab egyedi, és a gyártás valamennyi szakaszában kézzel dolgozunk rajta. Egyetlen csempét legalább 50 alkalommal veszünk kézbe, mire elnyeri végleges formáját és színét. ✨

A mintákat szabadon kombinálhatod egymással vagy sima lapokkal. Te döntöd el, mennyi mintás és mennyi egyszínű csempét szeretnél, és a festés színeit is kiválaszthatod. Így visszafogottabb összeállítást vagy akár több színből álló, látványos felületet is kialakíthatsz.

A lapok 23 × 23 cm-es méretben készülnek, és egy kisebb falszakasz díszeként is szépen érvényesülnek. A fugázás tovább formálhatja az összhatást: a csempéhez illő szín harmonikusabb felületet ad, míg egy kontrasztos árnyalat kiemeli a lapok formáját.

Nézd végig a mintákat, és írd meg kommentben, melyiket látnád szívesen az otthonodban! 👇 Ha pedig már konkrét elképzelésed van, keress bennünket személyre szabott ajánlatért! 📩

🇷🇴 Înainte să faci focul, verifică și rosturile sobei tale de teracotă! 🔥Odată cu zilele mai răcoroase, a venit și momen...
13/10/2026

🇷🇴 Înainte să faci focul, verifică și rosturile sobei tale de teracotă! 🔥

Odată cu zilele mai răcoroase, a venit și momentul să încălzim locuința în mod regulat. Înainte, însă, merită să acorzi puțină atenție întreținerii sobei: verifică dacă chitul dintre cahle este crăpat sau lipsește pe alocuri.

Pentru reparații, alege un chit de rosturi special conceput pentru sobe de teracotă! În oferta Amrita găsești atât variante gata preparate, cât și variante sub formă de pulbere, care se amestecă cu apă, în mai multe culori, pentru ca rosturile refăcute să se potrivească aspectului sobei tale. ✨

Ai nevoie de ajutor pentru a alege produsul potrivit? Scrie-ne sau descoperă oferta noastră pe amrita.ro! 📩

https://www.amrita.ro/categorie-produs/materiale-montaj/

📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Adresă: Str. Cernatului nr. 27, Târgu Secuiesc

________________

🇭🇺 Mielőtt befűtesz, nézd át a csempekályhád fugáit is! 🔥

A hűvösebb napokkal elérkezett a rendszeres fűtés ideje. Érdemes azonban előtte egy kis figyelmet fordítani a karbantartásra: nézd meg, nem repedezett-e meg vagy nem hiányzik-e helyenként a csempék közötti fuga.

A javításhoz válassz kifejezetten cserépkályhához készült fugázóanyagot! Az Amrita kínálatában készre kevert és vízzel elkeverhető változatokat is találsz, többféle színben, hogy a felújított fugák a kályhád megjelenéséhez is illeszkedjenek. ✨

Segítségre van szükséged a választáshoz? Írj nekünk, vagy nézd meg kínálatunkat az amrita.ro oldalon! 📩

https://www.amrita.ro/categorie-produs/materiale-montaj/

📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Cím: Csernátoni út 27., Kézdivásárhely

Acum este momentul potrivit să-ți pregătești soba sau șemineul pentru sezonul rece. 🔥Mortarul de reparații termorezisten...
09/10/2026

Acum este momentul potrivit să-ți pregătești soba sau șemineul pentru sezonul rece. 🔥

Mortarul de reparații termorezistent Agus Ofentechnik este o soluție practică pentru repararea și lipirea elementelor deteriorate din șamotă și ceramică, precum și pentru lucrări de reparație la sobe, șeminee și cuptoare. Datorită rezistenței ridicate la temperatură, poate fi utilizat inclusiv în zona focarului.

✔️ rezistă la temperaturi de până la 1100 °C
✔️ poate fi aplicat în strat de 2–50 mm
✔️ are priză rapidă
✔️ potrivit pentru sobe, șeminee și cuptoare
✔️ disponibil în mai multe variante de ambalare

Utilizarea este simplă: cantitatea necesară de mortar se amestecă cu apă curată până la obținerea consistenței potrivite, apoi se aplică pe suprafața pregătită și curățată de praf.

Nu aștepta până când problema apare exact atunci când ai cea mai mare nevoie de încălzire. Pregătește-te din timp pentru sezonul rece! 🍂🔥

👉 https://www.amrita.ro/produs/mortar-reparatii-agus-ofentechnik-1-kg/
________________

Most van itt az ideje, hogy rendbe tedd a kályhát vagy kandallót. 🔥

Az Agus Ofentechnik hőálló javítóhabarcs praktikus megoldás sérült samott- és kerámiaelemek javítására, ragasztására, valamint kályhák, kandallók és sütőkemencék javítási munkáihoz. Magas hőállóságának köszönhetően akár a tűztérben is alkalmazható.

✔️ akár 1100 °C-ig hőálló
✔️ 2–50 mm rétegvastagságban alkalmazható
✔️ gyors kötésű
✔️ kályhához, kandallóhoz és kemencéhez is használható
✔️ több kiszerelésben elérhető

Használata egyszerű: a szükséges mennyiséget tiszta vízzel kell megfelelő állagúra keverni, majd az előkészített, portalanított felületre felhordani.

Ne akkor derüljön ki a probléma, amikor már igazán szükséged van a fűtésre. Készülj fel időben a szezonra! 🍂🔥

👉 https://www.amrita.ro/produs/mortar-reparatii-agus-ofentechnik-1-kg/

Este ceva aparte de plăcut în momentul în care bucătăria se umple de mirosul cozonacului proaspăt copt, iar soba de găti...
06/10/2026

Este ceva aparte de plăcut în momentul în care bucătăria se umple de mirosul cozonacului proaspăt copt, iar soba de gătit răspândește o căldură plăcută în încăpere. 🤍💚

Această sobă de gătit, construită din plăci de teracotă T028, oferă în același timp posibilitatea de a găti, de a coace și de a încălzi locuința. Este prevăzută cu plită din fontă și cuptor, iar ușa de alimentare cu sticlă termorezistentă permite și admirarea focului, contribuind la atmosfera caldă și primitoare. 🔥

Unul dintre cele mai mari avantaje ale unei sobe de gătit este faptul că reunește mai multe funcții într-un singur element cu personalitate: în timp ce se pregătește prânzul sau se coace cozonacul, bucătăria se umple și de o căldură plăcută.

Cromatica modelului poate fi personalizată. Același tip de placă de teracotă poate fi ales și în alte combinații de culori, iar o sobă asemănătoare poate fi realizată și din alte modele de plăci pictate din portofoliul atelierului Amrita.

Dacă doriți să discutăm despre opțiuni sau despre ideea pe care o aveți, contactați-ne!

https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t028-teracota-pictata-manual/

📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Adresă: Str. Cernatului nr. 27, Târgu Secuiesc
_____________________

Van valami különösen meghitt abban, amikor a konyhát betölti a frissen sült kalács illata, miközben a főzőkályha kellemes meleget áraszt. 🤍💚

Ez a T028-as terrakotta lapokból épített főzőkályha egyszerre ad lehetőséget főzésre, sütésre és az otthon melegítésére. Öntöttvas főzőlappal és sütővel készült, a hőálló üveggel ellátott tüzelőajtón keresztül pedig a tűz látványa is hozzájárul a meghitt hangulathoz. 🔥

A főzőkályha egyik legnagyobb előnye, hogy több funkciót egyesít egyetlen, karakteres darabban: miközben készül az ebéd vagy sül a kalács, a konyhát is kellemes meleg tölti meg.

A modell színvilága egyedileg is alakítható, ugyanilyen terrakotta lapok más festéssel is választhatók, de az Amrita műhely más mintás csempéiből is elkészíthető hasonló főzőkályha.

Ha opciókról, elképzelésekről szeretne beszélni, keressen minket!

https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t028-teracota-pictata-manual/
📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Cím: Csernátoni út 27., Kézdivásárhely

Intri în casă din frig și te așezi pe băncuța de lângă sobă. Mai e nevoie de ceva pentru sentimentul acela de „acasă”? 🔥...
02/10/2026

Intri în casă din frig și te așezi pe băncuța de lângă sobă. Mai e nevoie de ceva pentru sentimentul acela de „acasă”? 🔥🤎

Modelul Z042 este realizat din plăci de teracotă T019, presate manual, iar cele două băncuțe laterale îl transformă într-un loc în jurul căruia îți vine pur și simplu să mai rămâi puțin.

În configurația prezentată, soba poate încălzi aproximativ 35–45 m², iar dimensiunile, tipul de ușă, culoarea și modelul plăcilor pot fi adaptate în funcție de spațiul și stilul casei.

O sobă gândită nu doar pentru căldură, ci și pentru atmosfera pe care o creează. ✨
https://www.amrita.ro/sobe-si-seminee/soba-teracota-z042-construita-din-placi-presate-manual/
https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t019/

📩 Pentru o ofertă personalizată, contactează echipa Amrita.
📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Locație: str. Cernatului nr. 27, Târgu Secuiesc
____________________

Belépsz a hidegből, és leülsz a kályha melletti ülőrészre. Kell ennél otthonosabb érzés? 🔥🤎

A Z042 modell kézzel préselt T019-es csempékből készül, a két oldalsó ülőke pedig olyan hellyé teszi, ahol jólesik még egy kicsit ülni és beszélgetni.

A bemutatott kialakítás körülbelül 35–45 m²-es tér fűtésére alkalmas, a méret, az ajtó típusa, valamint a csempék színe és mintája pedig az otthon stílusához és az egyedi igényekhez igazítható.

Egy kályha, amely nemcsak meleget ad, hanem hangulatot is teremt. ✨
https://www.amrita.ro/sobe-si-seminee/soba-teracota-z042-construita-din-placi-presate-manual/
https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t019/

📩 Személyre szabott ajánlatért keresse az Amrita csapatát.
📞 Telefon: 0752 016 406
📍 Cím: Csernátoni út 27., Kézdivásárhely

🔥 Chit pentru rosturi sau mortar de reparații? Fiecare are un rol diferit.Atunci când o sobă sau un șemineu începe să pr...
29/09/2026

🔥 Chit pentru rosturi sau mortar de reparații? Fiecare are un rol diferit.

Atunci când o sobă sau un șemineu începe să prezinte mici semne de uzură, este important să alegeți materialul potrivit pentru tipul de intervenție.

Chitul pentru rosturi este recomandat atunci când rosturile dintre cahle sau plăci s-au deteriorat, s-au fisurat, s-au desprins ori și-au pierdut aspectul uniform. Acesta ajută la refacerea rosturilor și la obținerea unui finisaj îngrijit și uniform.

Mortarul de reparații se folosește în cazul fisurilor, al zonelor deteriorate sau al elementelor care necesită o reparație mai profundă. Este potrivit pentru sobe, șeminee, cuptoare și alte suprafețe expuse la temperaturi ridicate, unde un material obișnuit nu ar fi suficient.

Alegerea materialului potrivit contribuie nu doar la aspectul sobei, ci și la o reparație mai durabilă.

👉 Descoperiți materialele pentru montaj și reparații pe
https://www.amrita.ro/categorie-produs/materiale-montaj/
_____________________

🔥 Fugázóanyag vagy javítóhabarcs? Nem ugyanarra valók.

Amikor egy kályhán vagy kandallón megjelennek az első kisebb sérülések, fontos, hogy a javításhoz megfelelő anyagot válasszunk.

A fugázóanyagot akkor érdemes használni, ha a kályhacsempék vagy lapok közötti fugák megsérültek, megrepedeztek, kiperegtek, vagy egyszerűen már nem egységes a megjelenésük. Segítségével a fugák újra kitölthetők, a felület pedig rendezettebb, esztétikusabb lehet.

A javítóhabarcs ezzel szemben kisebb repedésekhez, sérült felületekhez és olyan helyi javításokhoz használható, ahol már nem csak a fuga érintett. Kályhák, kandallók, kemencék és más, magas hőmérsékletnek kitett felületek javításánál is fontos, hogy erre a célra készült, hőálló anyagot használjunk.

A megfelelő anyag kiválasztása nemcsak az esztétika, hanem a tartósabb javítás szempontjából is fontos.

👉 Fedezze fel az Amrita szerelési és javítási anyagait itt:
https://www.amrita.ro/categorie-produs/materiale-montaj/

Astăzi vă invităm să descoperiți o casă cu totul specială: aici, fiecare sobă a fost realizată cu cahle Amrita, însă fie...
25/09/2026

Astăzi vă invităm să descoperiți o casă cu totul specială: aici, fiecare sobă a fost realizată cu cahle Amrita, însă fiecare are o formă și un model diferit, alese astfel încât să se potrivească perfect cu atmosfera încăperii. Proprietarul casei, Győző Hegyeli, este și cel care a construit aceste frumoase sobe.

În imagini puteți vedea livingul și soba care completează acest spațiu. Cahlele bogate în detalii, în nuanțe de cărămiziu, se integrează armonios printre mobilierul vechi, obiectele ceramice și elementele tradiționale ale interiorului. Motivele tradiționale și detaliile lucrate cu grijă creează impresia unei sobe care pare să fi făcut parte din această casă de zeci de ani. 🔥

Îi mulțumim în mod special Adelei Pârvu pentru a prezentat publicului larg această casă deosebită din Zăbala și ne-a dezvăluit povestea și detaliile ei.

👉 Articol Adela Pârvu: https://adelaparvu.com/oameni-talentati/casa-de-poveste-a-unor-artizani-talentati-din-zabala/
👉 Cahle Amrita: https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t007/
_____________________

Ma egy igazán különleges otthonba pillanthatunk be: ebben a házban minden cserépkályha Amrita csempékből készült, mégis mindegyik más formában és más mintavilággal illeszkedik az adott helyiség hangulatához. A ház tulajdonosa, Hegyeli Győző maga építette ezeket a gyönyörű kályhákat.

A képeken a nappalit és annak cserépkályháját láthatjátok. A téglavörös árnyalatú, részletgazdag csempék harmonikusan illeszkednek a régi bútorokkal, kerámiákkal és hagyományos részletekkel kialakított enteriőrbe. A hagyományos minták és a gondosan kidolgozott részletek olyan hatást keltenek, mintha ez a kályha már évtizedek óta ennek az otthonnak a része lenne. 🔥

Külön köszönjük Adela Pârvunak, hogy bemutatta ezt a különleges zabolai otthont, annak történetét és részleteit.

👉 Adela Pârvu cikke: https://adelaparvu.com/oameni-talentati/casa-de-poveste-a-unor-artizani-talentati-din-zabala/
👉 Amrita csempék: https://www.amrita.ro/produs/placa-teracota-t007/

Address

Strada Cernatului Nr. 27
Tîrgu Secuiesc
525400

Opening Hours

Monday 07:00 - 15:00
Tuesday 07:00 - 15:00
Wednesday 07:00 - 15:00
Thursday 07:00 - 15:00
Friday 07:00 - 15:00

Telephone

+40740085937

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Amrita posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Amrita:

Shortcuts

Share

Category

Nearby home improvement businesses